Március második felében sok időt töltöttem a
Pesthidegkúti Waldorf Iskolában. A húsvéti szünet előtti hetekben a gimnáziumi osztályok ott is kísérleti epochán vettek részt. Kísérleti, hisz nem a Waldorf kerettantervre épülő helyi tantervben megfogalmazott „szokásos”, évfolyamonként meghatározott rendszerben zajlott az oktatás. A felsős diákok előzetesen hat témakör közül választhattak. Délelőtt mindenki a választott csoportjában tevékenykedett — vagyis a 9.-es diákok együtt alkottak a 10.-11.-12. osztályosokkal —, s a délutáni szakórákon is csoportbontásban, a délelőtti témákhoz kapcsolódó módon és tartalommal dolgoztak.
A tavalyi évben is bekukkanthattam az egyik csoport délelőtti foglalkozására, s annyira megtetszett, hogy idén hosszabb megfigyelésbe szerettem volna belevágni. Ennél sokkal többre is módom nyílott — a tanári kar nyíltságának köszönhetően — heteken át tevőlegesen is részt vehettem az egyik csoportban.
Mielőtt a csoportomról mesélnék, röviden összefoglalom a többiek munkáját. Az összefoglalóban a csoportok képviselői által a diákfórumon elmondott élményekre támaszkodom.
A felhasznált képek illusztrációk, ha sikerül a diákok munkáiból példákat szereznem, kicserélem ezeket.
Sport, egészséges életmód: A diákok a délelőtti órákban rövid, biológiai és életmód témájú előadásokat hallgattak, majd valóban sportolni kezdtek. Mérhették a pulzusukat futás és falmászás után, kipróbálhatták a nordic-ot és a nordic walking-ot, uszodába mentek s izzadhattak szaunában és speeding közben is.
(Photo credit: Dirk Gently)
Frissítés: Az iskola Facebook oldalán a rajongók megnézhetik az elkészült reklámfilmet.
A
Kis magyar körkép csoport tagjai a életmód másik aspektusával foglalkoztak. A hajléktalanok és az intézetben nevelkedő fiatalok problémáival ismerkedtek az iskolában és külső helyszíneken: hajléktalanszállón és nevelőotthonban. Családi költségvetést állítottak össze, hajléktalan-interjúkat, illetve fotóriportokat készítettek.
(Photo credit: leroys)
A
Populáris zene csoport résztvevői a 20. századi — főképp észak-amerikai — eredetű zenei irányzatokat tanulmányozták, előadásokat hallgattak a témában, dalszövegeket elemeztek és írtak, klipeket elemeztek, az irányzatoknak megfelelő lemezborítókat, plakátokat terveztek és készítettek, valamint zenét szereztek és számokat gyakoroltak.
Erről később. (Photo credit: Tony the Misfit )
Frissítés: Az iskola Facebook oldalán a rajongók megnézhetik a csoport által begyakorolt számok közül párat.
Az
India epocha diákjai a szubkontinens ételeivel, képző- és iparművészetével ismerkedtek, főztek, varrtak, festettek, rajzoltak, tárgyakat készítettek.
A szöveg rövidségéből is látszik, sajnos rájuk jutott legkevesebb időm. (Photo credit: irum)
A
Mások igazsága csoport résztvevői filmművészeti alkotásokon, dráma- és csoportjátékokon át közelítették a tolerancia fogalmát. Játszottak, stúdiót látogattak, plakátot készítettek. A filmek:
Tizenkét dühös ember (nem tudom, hogy Friedkin 1997-es változatát, vagy az eredeti, Lumet-féle 1957-es filmet látták - Frissítés: Az eredetit látták.
), Hartley
: Hihetetlen igazság, Eastwood:
Gran Torino s végül Papp Bojána:
A TV és én című dokumentumfilmje.
Utóbbit én is láttam a diákokkal, Deszimira Georgiev vágó jelenlétében néztük meg, a film után a diákok kérdéseire a rendező és a vágó válaszoltak. (Photo: imdb.com )
A
Kapitalizmus csoport vezetője egy tucatnyi ipari, mezőgazdasági és szolgáltatási területet felölelő gazdasági modellt dolgozott ki. A helyszín és kiinduló időpont az 1840-es Nagy-Britannia volt. A diákok mindegyike valamelyik gazdasági terület
(pl: növénytermesztés, állattenyésztés, szénbányászat, vasipar élelmiszeripar, textilipar, stb) művelőjeként termelt és kereskedett: beszerezte az évi termeléshez szükséges alapanyagokat, munkásokat alkalmazott, a termelési év végén értékesítette az éves termelése eredményét. A kezdeti kiegyensúlyozott, egyszerűsített modell (minden termék szabott áron talált vevőre) hamarosan megbillent: áremelések, katasztrófák, hiányok és a verseny miatti egyenlőtlenségek iparmágnásokat teremtettek, mások csődbe mentek. Ahogy naponta több évet haladva fejlődött, változott a gazdaság, a diákok újabb kihívásokkal szembesültek. Az államnak többször is szanálásokkal, konszolidációval kellett beavatkoznia. A diákok hamar ráéreztek arra, hogy pusztán áremelésekkel, gyors döntésekkel, agresszív üzletmenettel nem lehet működtetni még ezt a kis gazdaságot sem, mindenképp szükséges a kooperáció, a tervezés és a társadalmi érzékenység: ha ma én ötszörös áron adok el mindent, jövőre tönkremehetnek a lehetséges szállítóim és a vevőim is. A rengeteg számolást és tárgyalást igénylő mini-tőzsdét korabeli hírek elemzése, drámajáték és kávéházi pihenők színesítették.
Minden csoportban több tanár dolgozott együtt, egyszerre vagy felváltva. A művészettanároknak mindenképp több csoportban kellett helyt állniuk. Az epocha teljesítéséhez minden diáknak egyéni portfóliót kellett összeállítania: a kötelező írásos műveken túl a zárónapon műtárgyak, fotók, plakátok, festmények, ruhák és dísztárgyak sorakoztak a folyosón.
A teljes képhez persze az is hozzátartozik, hogy nem mindenki készült el minden feladatával, páran a tavaszi szünet végén mutatják be elmaradt munkáikat. Sebaj, végül is kamaszok, nem versenylovak.
Az epocha lezárásaként a gimnazista diákok összegyűltek, s a csoportok két-két képviselője röviden ismertette velünk — diákokkal, tanárokkal — csoportjuk két hetes tevékenységét. A szóbeli beszámolókat művészi előadások tarkították. Láthattunk Euritmia-bemutatót és
reklámfilmet, hallhattunk kortárs és klasszikus verseket, elhangzott egy Shubert-dal és egy negyedórás könnyűzenei koncert is.
Schubert vadászdalát a tőkésekkel én is együtt daloltam. A záró popkoncert persze nagyobb sikert aratott. Pedig igazán megtettem, ami tőlem tellett :)
Ennyit a sztoriról. De mire jó ez az egész? Miért jó, ha a tanárok a „normális” epochális rendet felrúgva új témákat kutatnak, új értékelési rendszert dolgoznak ki, átszervezik az órarendet, különleges helyszíneket és feladatokat keresnek, éjszakáznak, könyvtárakat és adatbázisokat bújnak és általában véve erejüket megfeszítve pluszmunkát vállalnak? Jó ez a tanárnak egyáltalán? Jó lehet, hisz a tavalyi kísérletet folytatva idén is heteket töltöttek el a kísérlettel, s feltehetően az eredmények elemzése sem kíván majd kevesebb erőbedobást, mint a többhetes közös munka. Jó lehet, mert a korábbi rutinokat félretéve izgalmas, tanárt és diákot egyaránt inspiráló, közös munkával juthatnak értékesebb eredményekre. Kihívás, mert az előző évhez és a szokásos epochatémákhoz képest nem csak a témák újak, hanem a csoportok összetétele is: a tizenöt és tizennyolc évesek közötti életkori eltérés nagyobb differenciálási feladat, mint egy azonos korosztályú csoport.
(Photo credit: brainloc )
Miért jó ez a diáknak? Nem elég érdekes a „szokásos” epochális rendszer? De, persze hogy érdekes. De milyen jó választani a lehetőségek közül! Kiemelni az érdekes témák közül pont azt, ami most a legizgalmasabbnak tűnik. Nem csak a megszokott — mondjuk tíz éve — nyűtt osztálytársakkal lehet együtt dolgozni, hanem másokkal is. Különösen a fiatalabbak okozhatnak pozitív meglepetést: a legtöbb diák ismerni véli az idősebbeket, de visszafelé alig néz valamelyikük is. Meg lehet szabadulni a korábbi szerepektől is: a régi reakciók az új környezetben nem működnek.
S nem utolsó sorban jó móka volt az egész. Élvezte a diák és a tanár is. Nekem úgy tűnt.
Ha valakinek más volt a benyomása, vagy kételyei vannak,
nekem szoktak lenni :) nosza, várom a megjegyzéseket!