2010. április 20., kedd

Godi Keller előadása

Tegnap este Godi Keller nagyszerű előadását hallhattuk az Óbudai Waldorf Iskolában. Godiról magyarul pár szó az eseménynaptárban is található. Az Óbudai Waldorf Iskola honlapjáról másoltam.
Godi Keller az osloi/norvég Waldorf tanárképzés tanára. Hosszú évekig dolgozott Waldorf-tanárként, természettudományos tantárgyakat tanított (főleg kémiát, biológiát). Jelenleg Európa-szerte tart előadásokat.

A szikár sorok nagyjából megfelelnek Godi honlapján angol, német és norvég nyelven olvasható leírásnak. Na jó, csak az angolt olvastam el, lehet hogy norvégül sokkal viccesebb.
 
Godi Keller. Photo: www.godikeller.com
Ami a fenti szövegből és a honlapból nem derül ki: Godi kiváló mesélő, nagyszerű előadó, aki pontosan tudja, milyen módon kell magával ragadnia a közönséget, hogyan kell megtartani a figyelmet, melyik ponton kell egy kedves anekdotával megtámogatni mondanivalóját.
Az előadás elsősorban szülőknek szólt — így szerencsénkre nem volt telitűzdelve tudományos szakkifejezésekkel, antropozófiai fogalmakkal.  Az előadó a gyermekekről, a nevelésről, a tanítás céljáról, az életben való helytálláshoz szükséges készségekről, jártasságokról és emberi értékekről beszélt. (Ezzel a hosszú mondattal csak sikerült kikerülnöm a kompetencia szót. Eddig.)
Tanárként, szülőként ismét szembesülhettünk a ténnyel, hogy az iskoláknak továbbra sem lesz eszközrendszerük az életben való helytállás képességének előzetes mérésére. Vagy, ha úgy tetszik: az iskolakompetenciák és az életkompetenciák nem esnek egybe. Persze ha tudjuk, melyek a kiteljesedett emberi élethez szükséges alapvető képességek, készségek, s törekszünk arra, hogy a gyermekben ezeket ne romboljuk le, akkor máris tettünk valamit azért, hogy gyermekünk, diákunk épebb felnőttként léphessen be a társadalomba. Micsoda nagy szavak! Bocs. Az előadás nagyobbik részében ezen életkompetenciák (na tessék, megint leírtam) mibenlétéről hallhattuk tényeket, sztorikat, és persze ehhez kapcsolódó kérdéseinkre kaphattunk válaszokat. Az önbizalom, és a világ iránti bizalom, az élet élvezetének képessége, a kíváncsiság, és a nyitottság területeiről részletes képet kaphattunk. Az akaratról és a szociális készségekről inkább csak egy ízelítő erejéig jutott idő. No persze mindegyik több életre való kutatási téma lenne, minden nem férhet bele egy kétórás előadásba.
Nem volt nagy a tömeg, nagyjából ötven fős hallgatóság ült a székeken.  Illeltve egyikük az anyja karján. Talán azért, mert az előadással egyidőben a Magyar Waldorf Szövetség — pontosabban a Waldorf Ház Pedagógiai Szolgáltató Intézet  — szervezésében város másik felén, a Rákosmenti Waldorf Iskolában Dominik Petri előadást lehetett meghallgatni, vagy talán Godi Keller előadásának előadás híre nem jutott el mindenkihez.

A jó hír az, hogy Godi Keller a héten még két előadást tart (csütörtökön Vácott, pénteken Gödöllőn), továbbá a tervek szerint itt lesz a nyári, gödöllői Nemzetközi Waldorf Iskolában is.  
Aki teheti jöjjön el, nem bánja meg — magvas gondolatok, jó szórakozás, vidám társaság. :) Ha valaki mégis megbánná, kaphat tőlem vigasz-sütit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése