2010. május 7., péntek

Hurrá... Nyaralunk?

Május elején már zsigereikben érzik a diákok, hogy azonnal kitör a nyári szünet. A szülők pedig keresik a táborokat, nyári programokat, mert mégsem lehet egész nyáron otthon, velük, vagy a nagyszülőknél a gyerek. A gimnazisták köszönik szépen, beosztják a nyarukat maguk (tele az ország fesztivállal, csak bírják a szülők anyagilag és idegileg), de a kisebbeknek is „jár”  valami. Ha valaki tud még néhány megbízható, kipróbált táborozási lehetőséget, írja meg, szívesen közzéteszem itt is.

Frissítés: Több helyen nyári  napköziben fogadják az ovisokat, kisiskolásokat. 

TERMIK Tábor 2010

A Gödöllői Waldorf Iskolában működő Magonc Alapítvány lelkes fiatalokból álló önkéntes csapata — immáron harmadik alkalommal — ismét megrendezi nyári nomád gyermektáborát, a TERMIK Tábort.

A tábor szervezői teljesen önkéntesen, bármiféle díjazás nélkül dolgoznak a tábor előkészítésén és lebonyolításán.

Idén a Börzsöny lankái és vadregényes erdei várják a kalandvágyó, természetet, játékot, jó társaságot szerető 10-14 éves táborozókat.
Időpont: 2010. július 12-21.
Helyszín: Börzsöny -Szokolya
Jelentkezési határidő: 2010. május 25. (vagy amíg van hely)
Korosztály: 10-14 év (egyéb esetben külön egyeztetés szükséges!)
Részvételi díj: 25 000 Ft (Budapestről útiköltséggel együtt)
További információ: www.termiktabor.hu


Cirkusz tábor 2010

A zsonglőrködés, akrobatika és egyéb  komoly „bohóckodás” a waldorf iskolák testnevelés tantervének fontos része.  A Gödöllői Waldorf Iskola évek óta otthona a nyári cirkusz tábornak. Az ország számos waldorf iskolájából érkeznek  ide az 5.–8. osztályt végzett diákok. A kép 2007. évi táborzáró előadáson készült.

Időpont: 2010. július 12.18.
Helyszín: Gödöllő 2100 Tessedik Sámuel utca 4. D. épület
Jelentkezési határidő: 2010. június 1.
Korosztály: 5., 6., 7. és 8. osztályt végzett waldorf iskolás diákok jelentkezését várják.
Részvételi díj: vállalásos alapon.
További információt és jelentkezési lap ebben a dokumentumban.

Időpont: 2010. június 28. – július 3.
Helyszín: Gödöllő 2100 Tessedik Sámuel utca 4. D. épület
Jelentkezési határidő: 2010. június 1.
Korosztály: Felső tagozatos (9.-12.) waldorf iskolás diákok jelentkezését várják.
Részvételi díj: vállalásos alapon
Táborzáró: Győr, GYŐRKŐC Fesztivál
Jelentkezni a gonczirobert @ yahoo.com címen lehet.

MESE-BESZÉD — ez nem „mesebeszéd”!

Kreatív művészeti és drámatábor 10-15 éveseknek
Rákosmenti és fóti tanárok Gödöllőn, az Árnika Központban egyhetes nappali tábort nyitnak kiskamaszoknak.
Időpont: 2010. június 28. – július 2.
Helyszín: Gödöllő, Árnika Központ, Szabadság út 45.
Jelentkezési határidő: 2010. június 1.
Korosztály: 10-15 éves diákok jelentkezését várják.
Részvételi díj: 25 000 Ft (tartalmazza a napi két büfé, ebéd,  felhasznált anyagok költségét)
További információk a plakáton. A jelenkezési lap innen is letölthető.

2 megjegyzés:

  1. Valóban lesz idén is Nagykovácsiban Waldorf Tábor főként alsósoknak, de szervezés alatt a felnőtt-tábor, sőt a sporttábor is 5. osztálytól, vagyis Olimpia után.
    Bővebben a www.waldorftabor.hu-n lehet tájékozódni, illetve jelentkezni.

    VálaszTörlés